A Válság dicsérete


A tűz, a cél, a cél, miért valaha éltünk
S a vér, hová tűnt a kiontott vér
 
A lángokra is már csak én emlékszem
Nem lobog rég, ronggyá szőtt büszkeség
Őszinte lelkek - én bennem még élnek
Rengeteg hant, még mindig túl sekély
 
Jobb volt, míg forrt a vér
Jobb volt, kenyérként remény
 
A szív erősbb, mint a tudat, ha ég
Ha akadt is cél – mit sem ért
Túlszított tűz meg nem szelídül
S a másik fél, túl messze kerül
 
De ha jő a szó, s hívnak már
Védeni jogot, istent, hazát
Hős leszek, ki új földre tért
Az utókor majd biztos megért
 
A reggel majd egy sáncon ér
A hajnal mind magától szép
Pár szerető arc még feldereng
Nem azt várják, akivé itt leszek
 
Ahogy lépek, nézem a nyomot a sárban
Vajon hol vannak, akik előttem jártak
A nap ezegyszer elvakít még
Isten hozzád! Isten hozzád!

Egy-az-egyben Seller Laci dal. Ehhez nem tettem hozzá semmit zeneileg. Lüktető, erős, sok dallam - szóval jófajta Agregator nóta. A második, amelyik klipet kapott a lemezről.

 Már eredetileg is két énekkel terveztem, de első körben még nem jött össze, de a második felénekléskor összeálltak azok a körülmények, amelyek kellettek hozzá. Mint az összes ilyen helyzetben, a résztvevők tevőlegesen is hozzájárultak a végleges témákhoz, nincsenek mindig túltervezve a dolgok, mert sokminden változhat, új ötletek esnek be, szóval szinte rögtönzés folyik ilyenkor, de Cseh Isti hangja nagyon megfelelt a történethez, mert eléggé eltér az enyémtől, így aztán működik is a dolog.

 Szövegileg ez egy háború-ellenes dal. Mint máskor is, most is az egyénen keresztül, az egyszerű ember érzelmein át próbáltam megjeleníteni, hogy mit gondolok az egész cuccról. Most átolvasva a sorokat, előjön, amit anno is éreztem, hogy végül is az egész teljesen nyitott, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja - én úgy veszem, hogy ilyenkor mindig kihasználják az egyszerű ember érzéseit és ő megy a vérzivatarba, lényegében olyan dolgokért, amelyek papíron-szóban hangzatos-magasztos célok, de ha közelebbről megnézzük, akkor gyakorlatilag mások jól felfogott, materiális érdekeit szolgálják. Minél magasabbra tartják a zászlót, minél több jelkép lobog, minél szélesebb körű az őrület, annál biztosabb, hogy aki szítja, kihasználja mindezt... - de aki benne van, az már nem látja át, itt már nincs tiszta fej - a 'szív erősbb, mint a tudat - ha ég'...




Hozzászólás:

*Neved:

*Szöveg:

Ellenőrző kód: 7891 Másold ide:

Koncertek

2010.szeptember.24. Tatabánya
2010.november.05. Révkomárom

Frissítés

2010.08.16. Fekete Zaj fotók by L. Dávid

BűnTv

Éjfél Felé (a stúdióban)

Twitter

Facebook

Hírek

Új képek
2010. augusztus. 08.

Felkerültek az erdélyi, a pécsi, illetve a szigetszentmiklósi koncert képek!
Lehet csemegézni! :)

..... [tovább]

Napló

2010. április 2. - Győr, Red Rocket Music Club

 Kicsit macerásan indult az este - a bérelt kocsi csúszott egy órát, így aztán minden csúszott egy órát. Levonatoztam Tbányára és épp akadt időm arra, hogy ex-kollégista/ingázó/rocknroller módján ..... [tovább]

Üzenetküldő

Neved:
E-mail:
Üzenet:

Plakátok:

    

Véletlenkép a galériából:

6243 / 5298