Remény
Nézd ez a sár a lelkem vére A testem szárazjég Bár a hideg összetart még Széthasít a fagy és a tél Pihenj meg nálam ma este Meséld el mi az mi még Él ebben a rideg világban Meséld, hogy valami él Hazudd, hogy még most is élek S, hogy látod az út elejét Hova hogyha visszatérnék Talán újra választhatnék Legyen csend, a beszédnek vége Szavaidtól olvad a jég Bár nekem a halált jelenti Olvassz fel és szakíts szét Hazudd, hogy nem lesz már rosszabb Hazudd, hogy van még remény Hazudj, hogy én is elhiggyem igazat beszélsz Ne mondd, hogy tudod mit érzek Nem mondjad, mert nem hiszem el Ha valahol boldog lehetnék Nem itt van, ez nem az a hely |
A dal nem sokkal azután állt össze, hogy felvettük a Puszta lét dalait, így arról már lemaradt. Annak idején Luigi az "X-nóta" címet ragasztotta rá, hosszú ideig hívtuk így, mert bár már régóta készen volt /szöveggel meg mindennel/, címet valahogy nem sikerült találni hozzá. Valahogy sokkal nehezebb elnehezni valamit 'autentikusan', mikor már elkészült, mint egy címhez írni hozzá a szöveget illetve esetleg a dalt. Végül is a Remény cím mellett döntöttem, talán ez a legerősebb pillanata a dal hangulatának ('Hazudd, hogy van még remény!'). A szöveg alapja együtt íródott a 'Bármi, ami árt' soraival, talán csak a refrén került hozzá később. Itt nincs semmi olyan mondanivaló, amit magyarázni kellene, igen letört hangulatban készült és erről az érzésről szól, mindmáig úgy érzem, hogy igen megfelelően írja le a depresszív, világot elutasító hangulatot - de leginkább csak akkor érzem át teljesen, amikor alapjában is ezt az érzést hordozom /pár hónapja, amikor mondtam Füsti barátomnak, hogy azt hiszem nagy a baj, mert értem a szövegeimet - nos, akkor pont erre a nótára értettem :) / Az esethez még hozzátartozik, hogy valaki mondta is nemrég az éjszakában, hogy gyűlöli ezt a nótát, mert ilyen és megérinti - szóval, ha valaha is ki kellene választani a legnegatívabb Agregator dalszöveget, nem lenne kérdéses, hogy melyik vinné el a pálmát. |