Hát ez a dal fura, sosem tudom, hogy miképpen születhetett, miből jött és hogyan is állt össze, egyszerre csak ott volt. Amire biztosan emlékszem, hogy egyszer, még a zenekarkezdeti időkben üldögéltünk éjjel Chamionnal a tatabányai nagy vasúti híd alatt (legfelül, az út alatt, aki ismeri a helyet :) ) és hát elütöttük az időt, amikor mondtam neki, hogy van pár sorom, amit nem merek beletenni semmibe. Nos, azok a sorok itt napvilágot láttak, ők a gerincet képező 'Hát mondd...' részek.

 Ő volt az utolsó dal, ami elkészült és felkerült a Túlontúl EP-re, ide is jutott a "Doom, death, evil"-es dalok között űlő 'Blackened tears' riffjeiből, de nagyrészt új dolgok kerültek bele. Itt sincs klasszikus dalszerkezet, ilyen haladunk előre és jönnek az újabb-újabb részek, kevés ismétlődéssel, refrén sem van, de nem is hiányzik belőle.

 A szöveg egy olyan emberről szól, akinek nem jut osztályrészül a teljes élet és hamarabb kell továbblépnie. Kicsit mártíromságként jön elő, hogy olyan bűnökért érzi ezt vezeklésnek, amelyeket nem volt alkalma elkövetni. Van benne egy keserű, dühödt, pusztító rész, amit egyfajta természetes elkeseredettség vált ki, de végül mindez egyfajta békés beletörődésbe fordul.