Új képek

írta Tass | 2010. augusztus. 08. 16 : 32

Felkerültek az erdélyi, a pécsi, illetve a szigetszentmiklósi koncert képek!
Lehet csemegézni! :)




Új koncertklip felvétel - Fekete Zaj Fesztivál

írta Tass | 2010. augusztus. 01. 11 : 48

 Elérkezett az EMBERSÉG albumhoz tartozó első videoklip felvételének az ideje. Ezúttal egy élőhelyszínes, koncertklipet készítünk a mátrafüredi FEKETE ZAJ fesztiválon. Elsősorban azért választottuk azt a bulit, mert ez a nyári fesztivál képviseli leginkább azt a földalatti feketezenei - dark/goth/black/death/stoner rock/metal - hangulatot, amelyben személy szerint is élünk és amit annyira szeretünk :)

 A koncert 2010. augusztus 7-én lesz 22.50-es kezdéssel a Fekete Zaj Fesztiválon, Mátrafüreden (www.feketezaj.hu).

 A lényeg, hogy várunk szeretettel eme különleges bulira, mert ez most nem csak, hogy fájni fog, de még nyoma is marad! :)



Köszönet a támogatásért, valamint van új pólóminta és pár szó a fesztiválokról

írta Tass | 2010. február. 18. 14 : 35

Sziasztok!

 Először is szeretném megköszönni a Pannónia Fesztivál kapcsán leadott szavazatokat! Hála a támogatásnak, ott vagyunk a fesztivál fellépői között, a rendezvény első napján játszunk majd a Metal Színpadon, este tíztől - köszönjük és várunk a helyszínen :)

 Időközben elkészült az új "Emberség" pólónk. A minta megtekinthető a honlapon - ami nem látszik, az az, hogy az elülső oldalon a logo, a háton pedig a teljes pecsét dombornyomásos szürke festékkel került fel, izgalmas látvány :)

 A póló jövő héttől beszerezhető a DarkShop-on keresztül (www.darkshop.hu), illetve természetesen koncerteken is lesz nálunk ilyen, aki frissíten szeretné a saját, szerettei vagy a helyi focicsapat ruhatárát, nos ne hagyja ki :)

 Rövid pihenő után márciustól újra koncertezünk - az élőzene és a rock'n'roll mellett bevezetjük azt a lehetőséget is, hogy ha hozol a bulira egy pendrive-ot vagy egy MP3 lejátszót, akkor arra a helyszínen felmásoljuk a teljes diszkográfiát. Ha esetleg valamilyen oknál fogva még nincsenek meg a lemezek (kazetták :) ), itt az alkalom :)

 Mindemellett a helyszínen is lesz lehetőség feliratkozni a zenekaros hivatalos hírlevelére.

 A tavaszi program valamelyest megváltozik, leporoltunk pár már rég nem játszott nótát, úgyhogy lesznek érdekességek - de nemcsak a régi, hanem az újabb dalok között is. Ez legyen meglepetés.

 A nyári fesztiválok közül egyelőre a Fekete Zaj Fesztivál, Pannónia Fesztivál és a Rockmaraton Fesztivál lesz ahol találkozhattok velünk, illetve májusban tető alá kerül első csehországi koncertünk is - és már nagyon várjuk, hogy betegyük a lábunk a Staropramen és Becherovka hazájába :)

 Végezetül köszönjük a rengeteg támogatást és várunk a bulikon!



A lemezek elérhetőek Tatabányán, a József Attila Megyei Könyvtárban

írta Tass | 2010. február. 09. 14 : 56

Sziasztok!

  Bekerültünk Tatabánya város kulturális gyűjteményébe, így eddig CDn megjelent albumaink (A Semmi Ágán, Szürkület, Emberség) meghallgathatóak a József Attila Megyei Könyvtárban.

 Folyamatban van annak intézése, hogy a lemezek kölcsönözhetőek is legyenek, pár hét és az is tető alá kerül.

 Szóval, aki még nem hallotta/látta őket és/vagy amúgy is a könyvtárban unatkozik, míg barátnője/barátja/bárkije a könyvtár folyosóit rója, itt az alkalom, hogy hallgasson egy kis Death N Roll-t! :)

Tass



Lemez - aktualitások

írta Tass | 2009. december. 02. 00 : 39

Sziasztok!

 A novemberi HammerWorld magazin kifutásával egy időre nem lesz elérhető az új lemez a nagyvilágban. Elvileg december végén, január elején válik újra hozzáférhetővé - ezúttal már a boltokban, illetve tőlünk is hozzá lehet majd jutni.

 Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik beszerezték a lemezt - remélem mindenkinek tetszenek az új dalok és remélhetőleg mihamarabb összefutunk valamelyik élő helyszínen.

 Jövő év elején egy kicsit visszahúzódunk - januárra egyelőre csak a Harag Napja Fesztivált terveztük be. A hónap többi részében átalakítjuk a programot és igyekszünk behozni magunkat a BűnTV részek legyártásában is. :) Viszont februártól ismét igyeksünk eljutni, ahova csak lehet!

Köszönjük a támogatásotokat!

Üdvözlettel,

 Tass



Stúdió aktualitások

írta Tass | 2009. szeptember. 25. 13 : 46

Sziasztok!

 Hétfőn megkezdtük a felvételeket. Kisatti a hét első két napján felütötte a dolgait, a gitárokra a hétvégén kerül majd sor  -elvileg szombat-vasárnap felmennek majd azon sávok.

 Az ének estek jövő hétfőtől szerdáig lesznek majd, ismét lesznek meghívott zenekaros cimborák, akik hangjukat is adják majd a produkcióhoz. Jövő hét vége felé beszámolok majd, hogy pontosan kik is ők.

A lényeg, hogy a lemez kicsit zordabb és trash-esebb lesz az előzőeknél, 35-40 perc körül lesz a vége a kilenc dalnak, ami rákerül.

Most már véglegesek a címek, így közzé is tesszük őket:

Éjfél felé
Létszomj
A skorpió útja
Zárt ajtók jogán
Romok között
Mindentelenül
Mint tűz és a jég
Semmi, nincs semmi
Tűz, jöjj velem!

Akkor jövő héten újra jelentkezem a fejleményekkel! :)

Üdv,

 Tass



Őszi tervek - leginkább az albumról

írta Tass | 2009. szeptember. 02. 11 : 07

Sziasztok!

 Írnék pár sort őszi terveinkről - elsősorban az Emberség című új lemezről és megjelenésének várható körülményeiről.

Szeptember 21-én kezdjük meg a felvételeket az Audioplanet Stúidóban (a Szürkületet is ott hoztuk létre) és várhatóan két hét alatt megoldjuk az egész rögzítés/keverés/stb. folyamatot. Kilenc dal szerepel a tervek között, még nincsenek teljesen végleges címek -  a két feldemózott /a honlapon már elérhető/ dal (Éjfél felé, Létszomj) természetesen rajta lesznek, illetve vannak még olyan elnevezések talonban, mint 'A zárt ajtók jogán', 'Mint tűz és a jég', 'A skorpió útja', 'Mindentelenül', de majd csak az lesz a biztos, ami a borítón áll. :)

A grafika alapja ezúttal Plamen Kolev munkája - némileg sötétebb, mint az eddigiek - jól idomul a dalok nyersebb alaphangulatához. A végleges design pedig ezúttal is Posta János munkája lesz, akivel már a Túlontúl óta dolgozunk együtt és mindig képes volt elvárásaink felett teljesíteni :)

A megjelenés várhatóan november eleje lesz, mégpedig első körben a HammerWorld Magazin novemberi számának lemezmellékleteként lehet majd hozzájutni. A tervek szerint a korongon szerepelni fognak a korábbi albumok felvételei is, mivel azok nem kerülnek már újranyomásra és ha minden jól megy, akkor teljes munkásságunk elérhető lesz ezen a lemezen.

Addig is mindenkinek kellemes őszt és találkozzunk a koncerteken!

Üdv,

 Tass





Nyár van, nyár

írta Tass | 2009. július. 06. 10 : 31

Sziasztok!

 Sok minden történt, úgyhogy kezdem az elején:

- Megvan az első BűnTV-s adás (tessék megnézni!) - főleg helyszíni riportok a jelenlévőkkel. Az igazány kemény móka - Dark River Fesztivál - egyelőre vágás alatt, de hamarosan arra is sort kerítünk.

- Szeptemberben stúdióba vonulunk az Emberség című album felvételei kapcsán. Ez szeptember 21-től két hét, várhatóan decemberre lesz belőle színes-szagos kiadvány. Szó van arról is, hogy a Szürkület album mintájára, a sorlemez mellett ott lesz "A Semmi ágán" album is valamilyen módon. Tervezünk egy újrakeverést ezügyben, de van jópár technikai kérdés, amit meg kell oldani ezügyben, úgyhogy ezügyben egyelőre ennyit látok/tudok.
(Amúgy az album két nótájának demo-felvétele elérhető itt)

- Az évente augusztusban megrendezésre kerülő Harag Napja Fesztiválunkat áttesszük őszre (még nincs konkrét dátum). A Tesstimony az aktuális dobos-csere miatt nem tudta vállalni, illetve az osztrák meghívottak egy cseh fesztivál miatt nem tudnak jönni és mi is kaptunk egy felkérést, ami ütközött ezzel a bulival. Mindenesetre Tatabányát nem hagyjuk metal nélkül augusztusban, mert játszunk a Csónakázó-tó mellet tartott Forrás Rádió Névadó Fesztiválon (augusztus 19.).

Ezen kívül majdnem minden nyári hétvégén játszunk valahol, tessék megnézni az időpontokat, a lényeg, hogy leszünk Székelyudvarhelyen, Gútán, Győrben, Mátrafüreden és Tatabányán.

Mindenkinek kellemes nyarat és várunk Titeket a fesztiválokon! :)




Új dalok, honlap, BűnTV

írta Tass | 2009. május. 10. 22 : 15

Ma este a tatabányai Ve-Ga Stúdióban elkészültünk két új demójának felvételeivel. Az elkövetkező pár napban tervezzük kivitelezni az új weboldal és a BűnTV debütálását, ahol már az új dalok (Létszomj, Éjfél felé) is elérhetőek lesznek.

 Mindenkinek köszönjük, akik részt vettek/vesznek ezeknek a kivitelzésében, különösen Körtének a honlap kapcsán, Számvéber 'Veréb' Sándor hangmérnöknek  pedig a demofelvételek ügyében. :)

Még pár nap türelmet kérünk és hát jönnek ezek a csemegék :)

 



Elindultak a felvételek

írta Tass | 2009. március. 29. 16 : 19

Sziasztok!

 Tatabányán a Ve-Ga Stúdióban elindultak a két új szám (Éjfél felé, Létszomj) felvételei. Kisatti ma játszotta fel a dobokat - elvileg már megvannak, Lackónál pedig rámennek a különféle gitárok, majd valamikor április végén pedig, mikor már a többiek készen vannak, érkezik az ének, meg a vokálok, végül keverés és ha minden jól megy, májusra már készen is állnak majd a feltöltésre-letöltésre a nóták :)

Akkor várjuk együtt az eredményt! :)

Üdv,

 Tass




2009.01.04. - Évkezdés és folytatás

írta Tass | 2009. január. 04. 11 : 33

 Vannak változások a zenekar háza táján, illetve aktuálissá vált némi helyetjelentés arról, mi van velünk, mik a tervek.

 Kezdem a legkézzelfoghatóbb változással. Szakmai okok miatt Nagy Károly dobos nélkül kezdünk neki az évnek. Sajnos az új dalok kapcsán az elmúlt időszakban nem sikerült közös nevezőre kerülnünk, ezért nélküle folytatjuk a zenekart. Nagyon köszönjük neki az elmúlt évet, sokat segített, aktív és megbízható részese volt a banda életének és sok sikert kívánunk számára a továbbiakhoz.

 Helyére Erdei Attila érkezik, aki az Amaranth/Amphoteros, Golden Rock Band vonalról ismerhető. Még a Killing Art-tal közös "Friss hús a darálóban!" tehetséggondozó programunk során ismertük meg - inni iszik, a dobverőt meg pörgeti, szóval a legfontosabb követelményeknek megfelel - az pedig külön élmény, hogy az Apostolban is megfordult Moldoványi Jancsitól vesz időnként órákat :) /Ezért Jándzsi mester mondjuk valszeg megöl majd és nem csak azért, mert nem igaz ... már az Apostol kapcsolat :) /

 Sajnos az ősz folyamán mindenféle munkavállalói nehézségek léptek fel a a bandában, többünket is szélnek eresztettek munkahelyünkről, ami jelentős pénzügyi bizonytalanságot eredményezett, ezért kénytelenek voltunk az Emberség album felvételeit elnapolni - egyelőre úgy tűnik fél évvel, szóval nyár körülre tervezzük a rögzítését. A helyzetet még az is árnyalja, hogy Rolandék márciusra várják kislányukat és bár neki megmaradt a munkahelye (nem is jön ki onnan túl gyakran :) ), de most érthető okoból elsősorban családi dolgokra csoportosítja át forrásait.

Nade, terveink szerint tavasszal azért demo szinten rögzítünk két-három nótát, illetve igyekszünk használható élőbeni felvételekkel képet adni, hogy mi várható majd az új albumtól.

Koncertek kapcsán egyelőre még csak azt tudom mondani, hogy főleg szervezés alatt vannak. Márciusban biztosan nem lesz buli, mert a Roland-baba érkezése kicsit bizonytalan, bár az édesapa életritmusa alapján inkább később jön majd, mint előbb :) Szóval abban a hónapban nem mozdulunk ki Tatabánya közeléből.

Az utóbbi hónapok főleg a külföldi koncertekről szóltak, de igyekszünk eljutni az első felévben a szokásos helyekre illetve beilleszteni egy-két új helyszínt.

A honlap megújulása folyamatban - sajnos a civil életbeli fennforgások miatt egy kicsit el vagyunk maradva mindennel - ha meglesznek az új sajtófotók, akkor máris frissítjük azt a részét, illetve hamarosan megtörténik a design-váltás is, Körte a webmesterünk is babázik, így nem nagyon terheljük ezekkel a dolgokkal :)

Végezetül mindenkinek köszönjük az eddigi támogatást és bűnökben gazdag új esztendőt kívánunk mindannak, aki szereti!:)




Soproni koncert csúszik

írta Tass | 2008. október. 08. 15 : 29

Sziasztok!

 Ezúton saját, munkahelyi elfoglaltságokból és ezek időpontütközéséből kifolyólag ismét halasztanunk kellett a soproni koncertet - minden érintettől elnézést kérünk.

 Az új időpont NOVEMBER 15 - Öreg Szakály borozó.

Köszönjük megértéseteket!

Üdvözlettel,

 Tass




Aktualitások - lemez, honlap, koncertek

írta Tass | 2008. október. 03. 11 : 47

Sziasztok!

 Volt egy kis szünetünk így ősszel, úgyhogy jogos a kérdés, hogy mi is történik mostanság a zenekar háza táján.

- A lemez: mint már biztosna tudjátok Emberség néven fog napvilágot látni. A pontos időpont egyeztetések még folymatban vannak, de egyelőre az látszik, hogy az album felvételei januárban lesznek majd, újra az Audioplanet stúdióban. A kiadvány - ha minden jól megy - márciusban jelenik majd meg.

Sokkal több részletet nem tudok most közölni, mert a dalok írása még folyamatban van. Két nótacím már fix, ők az 'Éjfél felé' és a 'Létszomj'. Az előbbit már el lehet csípni itt-ott a koncerteken, utóbbi is lehet, hogy felbukkan majd itt-ott :)

Stílusában biztos, hogy változni fog a Szürkülethez képest, hiszen a dalíró gárda is más, és vagy három év el is telt azóta, hogy megírtuk azokat a nótákat / pedig hihetetlen, mintha tegnap lett volna :) /. Mondjuk a változás mindig is szerves része volt az Agregator alkotásainak, továbbra sem tervezzük ismételni önmagunkat, szóval végül is ez nem annyira meglepetés senkinek :) A lényeg, hogy valszeg kicsit trash-esebb lesz a történet - a dalokat Dávid és Lackó jegyzi - illetve Tibcsy, hiszen az Éjfél felé még az ő alkotó munkáját dícséri :)

Ami még a tervek között szerepel, hogy az albumon helyet fognak kapni 'A Semmi ágán' album dalai. Hogy hogy és miképpen, az egyelőre még nem látszik, de mivel az a lemez anno nem kapta meg a rendes terjesztést, ezért egy kicsit a Puszta lét/Túlontúl-hoz hasonlóan ismét napvilágot lát majd.

-A koncertek: októberben elég aktívak leszünk, eljutunk pár helyre, ahol még nem játszottunk - köszönet érte a szervezőknek. Aztán lesz ismét kis szünet, mert készülnie kell a daloknak. Persze egy-egy buli azért még becsúszhat addig, de a lemezfelvétel megtörténte előttre igyekszünk nem tenni koncertet, merthát most egy dologra koncentrálunk.

-A honlap: Körte már javában dolgozik az új design-on. Pontos időpontot még nem tudok mondani - az sem elképzelhetetlen, hogy az új album megjelenéséhez kötjük, hiszen eddig is mindig megújult a honlap az aktuális kiadvány kapcsán. Természetesen a fejlesztésben szerepelnek az általatok javasolt újítások, szóval igyekszünk minél kényelmesebbé tenni az oldalt - azonban kellenek kompromisszumok is, hiszen rengeteg tartalom van ezen a weblapon és hát  struktúrálni kell :) A lényeg, hogy folyik a fejlesztés - jelen hírt is már egy megújult admin felületen írom, szóval folyik a fejlődés :)

- Szürkület: azt hiszem már jeleztem és köszöntük is Nektek - de nem bírjuk egészen - hogy elfogyott az első körben legyártott lemezmennyiség, ezért még kint van helyeken a lemez, de ahol nincs, ott nehézkes a beszerzése. A kiadó gyártat újabb adagot, úgyhogy idővel ismét polcokra kerül majd a kiadvány. Még egyszer köszönjük Nektek a támogatást!

Továbbra is bárkinek kérdése, kérése van - akár e-mailben, akár az üzenetküldőn keresztül megteheti! :)

Tass




Nyár, programok és tagságbeli csiki-csuki :)

írta Tass | 2008. július. 22. 11 : 06

Sziasztok!

 Egy kis könnyed nyári aktualitás. Úgy-ahogy befejeztük a nyári koncertezést és átadjuk magunkat az üdülésnek és a láblógatásnak :) A következő bulik augusztus végén lesznek - a tatabányai bulikat kicsit változatosabbá tesszük vendégeinkkel - a Harag Napjára az oszták Darkfall, a budapesti Tesstimony és a tatai 1KillEmbrace érkezik. Októberben pedig ismét tiszteletét teszi nálunk a pozsonyi Galadriel, a szlovák dark metal legsúlyosabb képviselője - aki még emlékszik, az tudja, hogy ők már jártak nálunk egyik Harag Napján. Illetve ismét lesz Neurasthenia, így csupa dallam és durvaság lesz jellemző arra az estére. Mindkét buli a megújult Roxxy Music Café-ban lesz, várunk Titeket sok-sok szeretettel és metallal :)

 Ami még nagyon jó hír, Dáviddal vasárnap átbeszéltük a helyzetet és olyan megállapodás született, amelynek a vége az, hogy velünk marad a jövőben is. A kompromisszumok elsősorban kreatív területen születtek, így majd az új dalokban lehet hallani őket, hiszem, hogy mindez előnyére válik majd a zenekarnak. Most némi rendeződés után újult erővel állunk neki a nóták írásának, igyekszünk mihamarabb bemutatni majd a dalokat élőben is és hát közelebb kerül az új kiadvány várható megjelenése is.

Mindenkinek, mindenkor, mindenhol nagyon jót! :)

Tass




Július havi hírek

írta Tass | 2008. július. 11. 10 : 36

Sziasztok!

 Akkor pár aktualitás a zenekar háza tájáról.

- Lackó munkahelyet változtatott. Ezzel nem is terhelnék senkit amúgy, de mivel egy rádióhoz megy (nem mondom meg melyikhez, majd ha szponzorálnak, akkor esetleg meggondolom :) ). Szóval az összeférhetetlenségi szabályozás miatt valszeg fel kell adnia a Radíros rockzenei magazinját. A műsor jövőjéről most nem tudok mit mondani, a héten volt ezügyben vmi megbeszélés, aminek a végeredményéről fogalmam sincs, de valami biztosan lesz. Mindemellett új munkahelyén nem az éterben fog terjengeni, hanem mindenféle háttérmunkát végez, így nem lehet majd ott hallani tőle a déli harangszót :)

- Folyik a gitároskeresés Dávid helyére. A meghallgatások jövő hét végén kezdődnek - addig sajnos a hétvégi elfoglaltságok nem teszik lehetővé a dolgot, plusz Lackó új munkahelye ill. a régi elhagyása miatt a hétköznapok is kilőve. Szóval a háttérben folyik a munka, de látványos eredmény csak akkor lesz, mikor bejelentjük, hogy kivel folytatjuk majd a történetet. Ugyanitt táncosnők jelentkezését is várjuk :) 

Mindenkinek kellemes nyarat és bűnökben dúskáló fesztiválidőszakot kívánunk!

Tass




Dávid új utakon

írta Tass | 2008. június. 26. 15 : 41

Sziasztok!

 Úgy látszik a június az utóbbi időszakban mindig zenekari változással jár. Dávid jelezte, hogy elhagyja a zenekart, hogy régi cimborájával és pár másik sráccal létrehozzanak egy új bandát, ahol kiélheti komplexen kreatív elképzeléseit. (Dávid szíve leginkább a Sable jellegű death/trash vonal felé húzott.)

Dávid velünk lesz még a nyár folyamán, még nem tudjuk, hogy pontosan melyik lesz az utolsó bulija velünk, mivel még nem tudjuk, hogy ki jön a helyére, de jelezte, hogy amíg kell kitart, ezt ezúton is köszönjük neki, végül is a lényeg, hogy nincs személyes probléma - illetve, ha már cáfolom, biztos van :) 

No, szóval ez a helyzet, nyáron még el lehet csípni ezt a felállást a fesztiválokon, szóval tessék jönni és jól érezni magatokat! :)

Dávidnak köszönjük ezt a három évet és hát sok sikert kívánunk új zenekarához!

Tass




Lackó rádió

írta Tass | 2008. május. 20. 16 : 07

Sziasztok!

Talán már adtunk hírt arról, hogy Lackó megnyerte a tatabányai Radír Rádió Hangszóró című rockzenei magazinjának a műsorvezetését.

A műsor minden hétfőn, 20.00-21.00 kerül az éterbe - illetve érhető el on-line:

RADÍR RÁDIÓ /FM97.8/ (online: WinAMP vagy MediaPlayer)

Következő tartalom (05.26) - Interjú a Nothing Else zenekarral - zenék:  Road, 1KillEmbrace, Astrodust, Salvus, Nemtom, Avion, Pokolgép, Cadaveres

Kérdések-kérések, zenék ill. interjúk igénylése kapcsán bátran keressétek meg a lacko@agregator.hu e-mail címen :)

Üdv,

 Tass




Zuhanás klip - Szinposzis by Balázs

írta Tass | 2008. április. 21. 11 : 02

Sziasztok!

 Örömmel látjuk, hogy nagy érdeklődés követi az új klipet. Több helyről is érkeztek kérdések, amelyekre most itt szeretnék válaszolni - a szinposzisban pedig Sánta Balázs rendező/ezermester alapgondolata olvasható, amely rávílágít a klip által megjelenített történetre.

 De még előtte rávilágítanék arra a tényre, hogy "AZ ALMÁT LACKÓ TIPORJA SZÉT" nem én, szóval a gyümölcs- és növényvédők a továbbiakban forduljanak hozzá bizalommal :)

Akkor a történet:

"Egy lánynak megadatik, hogy szakítson egy almát a jó és rossz tudásának fájáról. Ő, mint később kiderül, meg is teszi: magával viszi az almát. Azonban ez veszélyes helyzetbe sodorja őt, ugyanis a tudás csak bizonyos kiválasztottaknak jár, és ezt jelen esetben nem Isten dönti el, hanem bizonyos emberek. A lányt rémálmok kínozzák, egy gonosz világba született, melyben rab volt egészen idáig. Most azonban olyan tudással rendelkezik, ami rávilágítja a világ velejéig romlott mivoltára. Hiába próbál kitörni, ez a világ menthetetlenül elnyeli, utoléri őt a fekete pap."

"A történet mögött:

Igyekszünk rávilágítani a szélesebb szemlélődés fontosságára. Az egyház múltbéli tevékenységének visszatartó erejére. Arra hogy sok esetben a külső szemfényvesztés, a tudás visszatartása, vagy tévhitben tartás, nehézkes dogmák, gyakran csak emberi gyarlóságok szülöttei.
Elvakult nehézkes felfogás szembeállítva egy lánnyal. (a nemmel, melynek fontos szerepeit például a korai vallási vezetők egyszerűen kihúzták a Bibliából. Most lehetőséget kapna, de a sötét világ elnyeli)"

Már csak azért is tetszett nekünk ez a történeti vonal, mert nagyjából fedi a "Halotti beszéd" elvezésű intrónkban foglaltakat. Mindemellett a zenekar szövegeiben fogant ars poeticánk alapján a továbbra is mindenkit arra buzdítunk, hogy a nehézségek ellenére mindig is szaggassa le és fogyassza el azokat az almákat! :)

Továbbra is jó szórakozást kívánunk a kliphez!

Üdvözlettel,

 Tass




Elkészült a klip!

írta Tass | 2008. április. 14. 16 : 11

Akkor a mai nappal elkészült Zuhanás című dalunk klipje. Hála és ezer köszönet Sánta Balázsnak és stábjának.

Az elkészült vizuális élmény elérhető ITT - aztán majd a honlapról is letölthető lesz :)

Jó szórakozást hozzá! :)




Klip aktualitások

írta Tass | 2008. március. 27. 12 : 07

Sziasztok!

 Elvileg vasárnap (03.30) tekintjük meg a tagsággal Sánta Balázs rendezőnél az elkészült klipet. Szóval utána már hamarosan bemutatjuk ország-világ előtt. Úgyhogy már csak kis türelmet kérünk :)

Természetesen mindenféle módon elérhető lesz majd a video, s amint ez megtörténik jelezni fogjuk!

Üdv,

  Tass

 




Újabb gyermekáldás

írta Tass | 2008. február. 12. 13 : 14

Újabb Rock N Roll bébi a láthatáron! A napokban érkezett Horvai Kriszti és Seller Laci második gyermeke - Csenge - minden résztvevő jól van. A látszám most már adott - így már csak pár év szakmai felkészülés és teljes lesz Laci családi zenekara :)

Ezúton is gratulálunk és kívánunk minden jót! :)




Mi nyír ki a másik nemben - tanulmány :)

írta Tass | 2008. január. 28. 16 : 20

Sziasztok!

Akkor az elmúlt - talán még emlékeztek rá :) - szavazás értékelése: 

Mi nyír ki a másik nemben?
--------------------------
99 Ha madárnak néz
98 Ha papucs
53 Ha sose gondol arra
46 Ha nagyon féltékeny
41 Ha sosem beszél
38 Ha igénytelen
27 A hülye barátai/barátnői
26 Ha a tükörnek él
22 Ha "komoly, felnőtt ember"
14 Ha kicsit sem féltékeny
13 Ha okostojás
10 Ha folyton otthon ül
10 Ha sokat beszél
7 Ha állandóan hívogat/írkál
7 Ha csak arra gondol
6 Ha folyton hozzám akar költözni
5 Ha folyton éjszakázik
4 Ha sose nő fel
4 Ha olcsójános
3 Ha Csekonics báró :)
2 Hogy nem akar összeköltözni
2 Ha nem tud főzni
2 Ha nem hagy főzni
2 Ha nem titkolja szerény képességeit :)

Akkor hát, ha kis késéssel is ugyan, de ezennel közzétesszük az előző szavazás végeredményét. Természetesen igyekszem hozzátenni magvas gondolatokat, hiszen nem hagyhatjuk ki a kérdés tanító-nevelő jellegét - lévén az élet arról szól, hogy legyünk egyre jobbak és hát a tudományos célt már elértük a vendégkönyvben a magfizikai kérdéskör átbeszélésével, gasztronómiai körutat is tettünk a kannibalizmus konyhaművészetében, a kultúra pedig ugye az előadásainkból és klipjeinkből árad - marad a pszichológia, azon belül is a társas viselkedés tudománya.

 Természetesen értékelhetném az egészet objektívan, felelősen, hogy nehogy kárt tegyek a fejlődő személyiségekben, de hát ennek - valljuk be őszintén - semmi értelme, hiszen vannak emberek, akiket fizetnek ezért :) Szóval marad a mélyebb összefüggések felkutatása, a favágó melót meg hagyjuk profikra. :)
 A számok és a sorrend látszik, nincs benne sok magyaráznivaló, így aztán inkább arról az oldaláról fogom meg, hogy megrajzolom azt a viselkedésmintát, amelyet követve az ember - a kapott információk alapján - belesimulhat az igények gőzhengerébe és a ideális társ lehet :)
 /Az egész elmélet alapja az a feltételezés, miszerint ha valami kevés szavazatot kapott, az kevésbé zavaró rossz tulajdonság, szóval szinte már jó. Persze ez sarlatánság, de hát ennyire telik :)/
 
 Szóval az az igazi társ, aki nem hagyja az embert főzni, ám nem is tud. Ergo irány az étterem (ezt aztán jól kifundáltátok! :) ) Jó pont az olcsójánosság, tehát, aki nem próbál meg étkezési utalvánnyal fizetni a kaja után, az kő-lúzer! Persze az sem baj, ha szórja a pénzt és mindent fizet (igen-igen, persze, hogy jegyekkel :) ). Tehát a lényeg, hogy pénz egyik párkapcsolatban sem számít meghatározónak - ez persze arra utal, hogy a válaszok beküldői meglehetősen fiatalok/naívak/képmutatók :) Ja, persze az étkezés közben jó, ha beszél - hiszen nagy baj, ha nem teszi - viszont ne sokat és semmiképpen se okoskodjon/villogtasson, hanem legyen otromba + ostoba és mindezt tálalja - kizárólag önmaga számára - viccesen, hiszen az pont nem baj :)

 Lássuk csak, mi lényeges még - nem baj, ha folyton a szexre gondol (hahh ... a bűnös népek), az a nagyobb baj, ha sose, szóval hős szerelmesek csak untatják az embert - a versek helyett inkább az ágyjelenetekre kéretik koncentrálni az erőt/energiát. :) Nem baj, ha nem féltékeny az ember, nagyobb, ha igen - szóval a féltékenységi fejbelövősdi már nem menő - ennek megfelelően az új klipben sem lesz ilyen véres agresszió. Igyekszünk haladni a korral. A költözködés sem számít, mindegy ki-hol lakik. Az sem lényeges, hogy mennyire kimozdulós - mondjuk nagyobb baj az otthoni program.

 De végül nézzük a leglényegesebb negatívumokat - a madárnak-nézettség /köszönjük Lackó az ötletet! :)/ és a papucsság. Szóval a megoldás, ne nézzük hülyének a másikat, ugyanakkor ne hódoljunk be minden szeszélyének. Ha mindenképpen el akarnám ferdíteni a végeredményt, egyfajta görbe tükröt mutatva, akkor azt mondom, hogy az Örök-élet-titka meghatározása után most sikeresen megfejtettük a nemek közötti évezredes problémák áthidalását. Tehát a felmérés végederménye és egyben a titok nyitja:

- ÚGY ADJUK MEG A MÁSIKNAK AZT, AMIRE VÁGYIK, AHOGYAN Ő NEM AKARJA!

Hajrá bűnösök! :)




Fotók folyamatban

írta Tass | 2008. január. 28. 11 : 04

Túléltük a hétvégi fotózást - volt kis off-road, mocsár, lápi rettenet - ugyanoda mentünk, mint nyáron, de most volt hideg, eső, sár és rozsda, de legalább esett és hideg is volt :) Szóval fotók vannak, idővel elkészülnek és meglesz a honlap frissítés is, lesz némi info két segítőnkről - egyrészt ezer év után lehullik a lepel Korte/Mordex/Vili barátunk kilétéről, másrészt Timon is kap egy kis felületet - így aztán a honlapos fotón annyian leszünk, mint az oroszok/törökök/kínaiak :)

 Mindenesetre a mostani fotókon nem lesz festmény, mert  nem adták ki a múzeumból :)




Pöpi távozik

írta Tass | 2007. november. 26. 18 : 03

Sziasztok!

 Nem kellemes hír, de a világ állandó változásban van, szóval hát el kell fogadni a dolgokat. Szóval Pöpi jelezte, hogy elhagyja a zenekart, mert úgy érzi, hogy már nem tudja két bandáját (a másik a szintén tatabányai Hedonist Roosters) 100%-osan vinni.  A decemberi bulikat még lenyomja, illetve, ha akad valami olyasmi, ami lemondhatatlan, akkor beugrik kisegíteni, amíg nem lesz izzítható az utódja.

 Utoljara 2003-ban volt dupla tagcserés évünk és bár a helyzet korántsem hasonló, nem könnyű belülről megélni, hiszen olyan emberek mennek más útra, akikkel szerettünk együtt zenélni és csak úgy lenni is. Szóval megszokni nem lehet a dolgot, Roland mondta anno, hogy olyan a banda, mint egy átkozott átjáróház :) Persze felmerülhet az apró termetű, szőrös rágcsálók és a tengeri járművek párhuzama - ami a cáfolással persze csak erősödik, ezért írásban ezúttal nem is zárnám ki :) A lényeg, hogy bár minden évben fiatalabbak leszünk, a külvilág felett eljárt az idő és egyre kevésbé lehet megengedni, hogy azzal az idővel, amit a bandával foglalkozva töltünk (próba, koncert, hajnalig diplomácia :) ) az élet más területeiről vonja el törődésünket. Ez van akinél gyengébben, van akinél erősebben jelentkezik. Az idei évünk és pláne az év második fele - hozzánk képest - elég sok koncerttel volt tarkítva - közelebbi-távolabbi bulikkal - és hát néha sok, hogy az átdolgozott hét után a hétvége is elmegy koncertekre - ahol azért az utazás és a normál napirend felborítása ugye nem csak a helyszínen töltött - amúgy jó hangulató - időre van hatással.

Na, szóval nagyjából ez van, jöjjön a jobbik része. Jelenleg Nagy Karesszal folyik az egyeztetés és a munka, mint várhatóan jövendőbeli dobosunkkal. Róla annyit kell tudni - na szóval én annyit tudok előéletéről :) - hogy anno tolta az Abducted-ben (Sepu-nótás trash-fogat), majd annak feloszlása után az Abducted ritmusszekciója beleolvadt a tatabányai Cross Borns zenekarba. Azt annak idején kalandosra sikerült spanyolországi munkavállalása kapcsán hagyta el és hát most pedig velünk próbál - illetve volt már egy próba és a fogadtatása pozitív.

Ennek megfelelően mindeféle tervünk csúszik illetve dugában :) A klip folyamatban van - még Pöpi fog feltűnni benne. Az album felvétele csúszik, valszeg 2008 második felére, megjelenésről nem merek jóslatokba bocsátkozni - lásd Szürkület-pólók ügye (de hamarosan a Bűnös is beéri :) ). A koncerteket igyekszünk majd besűrűsíteni - amint lehet ismét vállalunk megmérettetést.

Szóval kívánjatok nekünk minden jót a váltáshoz és hát Pöpinek is, hiszen a Hedonistákkal továbbra is tolja majd a rock'n'roll-t!

Mindenkinek metalban gazdag telet kívánunk!

Tass




Marosvásárhely - koncert csúszás

írta Tass | 2007. november. 14. 12 : 13

Sziasztok!

 A decemberi marosvásárhelyi koncert szervezési okok miatt átcsúszik egy későbbi, januári dátumra. Minden érintettől bocs, a lényeg, hogy jó legyen a buli! :)

Üdvözlettel,

 Tass

 

 




Aktualitások

írta Tass | 2007. november. 05. 14 : 28

Akkor kis helyzetjelentés:

- új taggal bővült az Agregator falka (a la Akela - R.I.P.) - Kónya 'Timon' András személyében. Timon már segített nekünk itt-ott a nagyvilágban és jelenléte rengeteget segít, hogy minél jobban sikerüljenek a buli - meg hát a hangulaton is dob. Majd lesznek bővebb infók, csak nem találok róla olyan fotót, amelyik ne lenne korhatáros :) Szóval, amikor nem a Twin Six-et gyúrja, vagy egyébként ráér és ilyesmi, akkor feltűnik majd velünk itt-ott és az mindenkinek jó lesz úgy. :)

- már korábban jeleztük, hogy vendégszereplünk majd a november 9-i Twin Six szülinapi estélyen (eccer már nekünk is ki kellene találni, hogy mikor is születtünk :) - mondjuk az is igaz, hogy jobb más tortáját enni :) ) No, de a korábban említettektől eltérően nem idegenszívű anglo-finn nótát fogunk nyomni, hanem dögös TwinSix'n'Roll-t, mégpedig a Mámor című nótájukat - mégpedig Roland, Lackó & Tass - mégpedig azért, mert a szöveg is jobban fekszik nekünk - mégpedig azért mert ilyen angyalos, apokalipszises víziók helyett mégiscsak jobb bűnökről, mezítelen valóságról és átzüllött füstös éjszakákról tolni - mégpedig márpedig :) Szóval jó lesz, 2007.11.09. Tatabánya, Roxxy - Twin Six születésnapi buli :)

- fixnek tűnik az idei koncertnaptárunk - annyira tele vagyunk magunkhoz képest, hogy amennyiben nem kell mennünk a Wembley-be, valszeg új helyszín nem lesz. Ahova idén nem jutottunk el, mindenkitől bocs, igyekezni fogunk - tudjátok, nem vagyunk ilyen turnézók, meg ilyesmi, de igyekszünk idővel minden rocknroll helyre eljutni.  

- ... és ígérem, hogy most már lassan behozom magam, annál is inkább mert már lógok négy naplóval, saját szavakkal és meg sem merem említeni mimindennel, szóval ismét csak igyekszem (ja, és a szavazás értékeléssel is kicsit :) ).

Mindenkinek hangulatos novembert kívánok!




Elkészültek az új Agregator pólók

írta Tass | 2007. október. 17. 09 : 18

Sziasztok!

 Elkészültek a Szürkület pólók - bevallom még nem láttam élőben, de már elvileg forgalomban vannak. Ha minden jól megy Esztergomba már viszünk párat illetve ezt már nem mi gyártatjuk/intézzük, így a beszerzése is egyszerűbb lesz - gyakorlatilag mindegyik bolt által elérhető normál módon - így nincs más hátra, mint hogy fűtsük együtt belső poklunk :)

 Üdv,

 Tass




Klip aktualitások

írta Tass | 2007. október. 12. 11 : 52

Ha minden jól megy október 22-én megkezdődik az új klip forgatása. Első körben a zenekaros részek mennek le, utána - csak úgy, mint a Gyökerek nélkülnél - a sztori kerül felvételre. Még nemigen látszik, hol lesz a vége, mikorra készülnek el a sztori részek illetve a vágás és az utómunkálatok, de a lényeg, hogy megindul - szóval valamikor el is készülünk majd vele. Amint lesz valami fejlemény jelezni fogom :)



Mitől ágyú egy klip? - végeredmény

írta Tass | 2007. október. 02. 14 : 18

Sziasztok!

Ím lezártuk a szavazást, amelynek címe és eredménye alant terül el:

Mi tesz igazán ágyúvá egy klipet?

228 Kell a sztori
74 Dráma és katarzis
74 Csak akkor true, ha betiltják vagy cenzúrázzák
70 Szigorú környék (mocsár, Voodoo-klub :) )
69 Vér és bél
22 Csak az élő a fém
21 Jó csaj
21 Jó pasi
21 Mindegy, csak valaki fusson
12 Sok csaj
11 Sok pasi

 Ami lejött a pontozásból - bár persze tudjuk, hogy nem tudjuk pontosan hány különböző személytől jött - lehet, hogy mi adtuk le mind :) - szóval nagyon megnyugtató a végeredmény, mert mi is nagyjából ezekre az eredményekre jutottunk - a lényeg, hogy mi is épp ilyen vonalon képzelünk el egy klipet, mint Ti, így mivel ugyanazok az igényeink remélhetően elkerülhető az esetleges csalódás :)

 Régebben felmerült, hogy alapvetően ki milyen klipet tart klipnek - sztoris vagy élő-koncertes - ment az adok-kapok, de most (persze a fent említett tények tudatában illetve nem tudatában) kiderült, hogy mindenképpen igény van a történetre ill. ne csak valami futás, vagy hülyéskedés legyen, hanem valami súlyos (mondjuk valakit lőjenek fejbe :) ).

 ...és ismét nem fogok írni semmi konkrétumot a klipről, csak annyit tudok, hogy az elhatározás megvan - szóval biztosan lesz és Sánta Balázs rendező által vázolt kép nagyjából fedni is fogja mindazon értékeket, amelyekre Ti is vártok a szavazatok alapján. Ígérem, hogy amint valami biztossá válik és elkezdődnek a forgatások, napi szinten mennek majd a tájékoztatók - már mi is nagyon várjuk mi lesz belőle, addig is reméljük a legjobbakat!

 Végezetül köszönjük mindenkinek, aki részt vett a szavazáson, tényleg sokat segítettetek - hogy mi lesz a következő szavazás, az még formálódik - valószínűleg a vendégkönyvben főzzük ki a dolgot! :)




Harag Napja Információk

írta Tass | 2007. augusztus. 23. 16 : 44

HARAG NAPJA FESZTIVÁL

2007.08.25. (szombat)

Tatabánya, Puskin Művelődési Ház (térkép

Kapunyitás: 18.00 óra

Időbeosztás:

19.00 - Depths of Desecration

20.00 - 1KillEmbrace (ex-Killing Art)

21.00 - Embers

22.00 - Dalriada

23.30 - Agregator

Az utolsó két zenekar időpontja változhat, attól függően, hogy a Dalriada zenekar odaér-e időben a helyszínre (Szegeden játszanak aznap, onnan fognak jönni).

Ingyenes ruhatár. 

Beugró: 900 Ft

A rendezvény kb. 01.00 körül zárul, a ház olyan 02.00 felé. A távolabbról érkezők áttelelhetnek a vasútállomás környéki rocknroll helyszíneken - ezek olyan 10-15 percnyire vannak a vasútállomásról:

- Vörös Kakas (Dózsakert utca - Vadász u. kereszteződés /lásd térkép/)

- Bulldog (Dózsakert utca - Erdész u. kereszteződés /lásd térkép/)

- Belvár (Vasútállomás - Konzum udvar)

Mindegyik helyen van zenegép. Mi még nem tudom melyikbe megyünk, a rendezvény után kis takarítás, s ha végzünk akkor derül ki. A helyszínen mindenesetre tudunk majd útbaigazítást adni :)

 




Nyárvégi aktualitások

írta Tass | 2007. augusztus. 21. 16 : 10

Sziasztok!

 Aktualitások, hogy azért dolgoztunk is nyáron, nem csak a láblógatás ment :)

- Elkészültek az újgenerációs sajtófotóink - ezek a Harag Napja után válnak majd láthatóvá, Tibcsy búcsúztatója után. Sánta Balázsékkal dolgoztunk együtt, úgy tűnik mostantól ők lesznek a vizuál-kommandónk! :)

- Klip. Folyamatban van. Helyszínválasztás, szereplőválogatás illetve Balázsék dolgoznak még a háttérfeladatokon. Az augusztusi alap-forgatásból kicsúsztunk ugyen, de ami késik nem múlik. Szerintem nagyon érdekes lesz - Balázsék most elsősorban a vizuális élményre fognak koncentrálni, sötét lesz, amolyan zuhanásos módra :)

- Pólók: Újabb előrelépést értünk el a több, mint egy éve megindult Szürkület póló ügyében. Leadtuk, hogy miből mennyit kérünk, elvileg lassan eljut a megfelelő előállítási helyekre - lassú víz padlót mos :) - meglátjuk :)

- Lackó sikeresen betanult egy 50 perces programnyi nótát. Bevetésre is került a tatabányai Country Pub mellett felállított fesztiválsátroban! :) Az est sikerét bizonyítja, hogy Jodó mesternek kétszer kellett újratöltenie a Soproni készletét /és akkor még éjfél sem volt/ :) Persze a program idővel bővülni fog, lépésben összeszedjük majd a dolgokat.

- Augusztus 29-én felveszünk a tatabányai O.N.E.R.I.N.G stúdióban egy Cross Borns dalt (Szív sötét folyói) a zenekar hamarosan megjelenő válogatásalbumára. Mindemellett azzal is igyekszünk tisztelegni barátaink munkássága előtt, hogy nem rontjuk el nagyon a nótájukat! :)

- Koncertek kapcsán is lassan összekapjuk magunkat és felpakoljuk az aktuálissá vált rendezvényeket.

 Mindenkinek kellemes nyárvégét és szeretettel várunk Titeket Tibcsy búcsúztatójára, vagyis a Harag Napja Fesztiválra!

 




Rockbarátok Magazin

írta Tass | 2007. augusztus. 02. 18 : 11

Sziasztok!

 A napokban indult el, egy Komárom-Esztergom megye rockzenekarait, rockkocsmáit, rendezvényeit összefogó lap Rockbarátok címmel.

 Alább olvasható mindenféle érdekesség az újság kapcsán:

A július végén megjelenő Komárom-Esztergom-megyei  „ROCKBARÁTOK” magazinról pár szó:

A magazin  havonta tudósít a megyei rock zenekarokról (Tervek,érdekességek,interjúk)

A magazinban mindig egy poszter lesz található melyet az adott együttes abban a hónapban dedikálni fog a megyei városok rock-jellegű szórakozóhelyein.

A magazint vásárlók közt folyamatosan sorsolunk ki koncertbelépőket, pólókat,cd-ket,kitűzőket.

A magazint vásárlók szerepelhetnek mint rajongók az újságban,minden hónapban egy rajongó megszólalhat.

A magazint vásárlók között rocker-lány szépségversenyt rendezünk fotók alapján

A magazint vásárlók szavazhatnak az újságban szereplő együttesek számaira,kialakíthatják az együttesek számaiból a slágerlistát.

Természetesen a szavazók között is sorsolunk és a nyertesek jutalomban részesülnek..Figyelem,szerepelni illetve szavazni az újságban lévő kuponnal lehet,melyet kivágva  el kell küldeni a szerkesztőségbe,vagy leadni a rockjellegü szórakozóhelyeken.

 Mindenkinek ajánljuk hogy minél előbb rendelje meg a magazint mivel korlátozott számban fog megjelenni. Ajánljátok másoknak is .Ára:720 Ft 

Újságmegrendelés: Szórakozóhelyek:

Kisbér, Széchenyi u.9 - Pikk Ász Rock Kocsma
Komárom, Csokonai u.6 -  Golden Rock Klub
Tatabánya, Előd Vezér u.17/A -  Roxi Kávéház
Tata, Zsigmond Király Udvar - Caffé Móló
Oroszlány, (Bányász Művelődési Ház) - Amatőr Klub - Szemes Gábor Tel:06/70/574-4236
Esztergom.,  Simor János u.57 - Végállomás Presszó

 

Újságmegrendelés:Együttesek

 

Újságmegrendelés: Zöld Látkép Média

Levélcím:2856 Szákszend Dózsa György u .34

Tel:06/70/311-1285

Fax: 06/34/371-511

E-mail: rockbaratok@zoldlatkep.t-online.hu vagy E-mail: zoldlatkep@zoldlatkep.t-online.hu




Az ÖRÖK ÉLET titka

írta Tass | 2007. július. 23. 11 : 34

Annyi év után végre úgy érzem, hogy sikerült valami maradandót alkotni, valamit ami előrébb viszi az emberiséget! Mivel sajnos a kémiai kemikáliákhoz nem értünk, így inkább a honlapra látogató szakértő alkimisták álláspontjának aggregálásával szerettünk volna hozzájárulni ahhoz, hogy a nem beavatottak is eljuthassanak a misztériumokhoz és birtokába kerüljenek a LEGVÉGSŐ TUDÁSNAK - vagyis az ÖRÖK ÉLET TITKÁNAK!

A szakértők tisztában vannak vele, hogy az ÖRÖK ÉLET kétféle úton-módon érhető el. Van egy egyszerűbb és van egy macerásabb megoldás. Az egyszerűbb eléggé közismert - eszerint az Édenkertben szakajtani kell az ÖRÖK ÉLET fájának terméséből, majd el kell majszolni és le is van tudva a dolog - utána már csak várni kell a hatást, ami némiképp problémás, hiszen úgy hat, hogy valami megtörténtét gátolja, ami viszont, ha mégis bekövetkezne ... szóval akkor meg már úgyis mindegy :) Azért itt is vannak buktatók, hiszen nem tudjuk hol a kert, nem tudjuk hol a fa, valamint van egy lángpallosos kerub - közismert tény, hogy mind a láng, mind a pallos önmagában is alkalmas a testi épség megbontására, kerubot még nem láttam, de gondolom ő is :) Szóval tetemes háttérmunka szükséges a kivitelezésben gyorsabb és egyszerűbb megoldás véghezviteléhez.
 
 A másik - hosszabb, de elemeiben egyszerűbb - folyamat, hogy életvitelünkbe integráljuk az ÖRÖK ÉLET eléréséhez szükséges elemeket. Mi is szükséges az ÖRÖK ÉLET elnyeréséhez és fenntartásához? Kezdjük a közismert tényezőkkel. A szex kihagyhatatlan, nem is mennék bele a miértjeibe :) A rock 'n' roll kötődik az előbbihez - ahogy Zéró barátom mondja "Van, aki hallgatja, van, aki éli!" :) A honlapos szavazás, így elsősorban a nem egyértelmű összetevőkre szorítkozott, hanem azokra a varázs-esszenciákra, amelyek még szükségesek a fenti két tényező kiegészítésére, ahhoz, hogy meglegyen a hőn áhított ÖRÖKLÉT!

Na, de a lényeg - az általatok jegyzett titkos főzetek közül az első öt helyezett (ezek segítenek a leginkább):

Hubertus   (116)
Magyarsör  (110)
Unicum    (108)
Szlováksör  (76)
Székelysör  (66)

Tehát a megoldás a gyógynövényes töményekben (Hubertus, Unicum) és a SÖR-ökben rejlik! :)
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az eredményekhez - aki pedig nem hiszi, járjon utána... :)

 




Folytatás

írta Tass | 2007. június. 25. 14 : 14

Vasárnap próba előtt összeültünk a többiekkel, hogy a szóba került lehetséges gitárosok közül kivel szeretnénk folytatni a jövőben a helyi rockzene hagyományőrzését. Se-szeri-se-száma a tényezőknek, amit figyelembe kellett vennünk, de a lényeg, hogy végül is Loderer Lászlót kértük meg, hogy ha ideje, kedve engedi, akkor erősítsen minket a XXI. század hátralevő részében :) Lackóról annyit kell tudni, hogy 1997 óta ismerjük, még a tatai Sable zenekar gitárosaként "robbant be" a közéletbe, legutóbb a Killing Art énekese volt és hát néhány Agregator koncerten is jelen volt, lévén közreműködött a Szürkület album 'Krómszín ég alatt' című nótájában.

Lényeg-a-lényeg, ő el is fogadta a felkérést, így aztán nagyjából kerek a történet. Köszönjük Neki a bizalmat, Tibcsynek pedig azt, hogy minden segítséget megad, hogy zökkenőmentes legyen az átmenet a gitárosi fronton! :) Lackó szeptembertől kerül majd bevetésre, fogadjátok majd szeretettel! Tibcsy búcsúztatója pedig a Harag Napján lesz, oda is mindenkit várunk, hogy méltó módon, közösen köszönhessük meg Neki ezt az elmúlt négy évet!




Csabi Erdélyben - ismét

írta Tass | 2007. június. 21. 12 : 42

Tibcsy munkahelyi zűrök miatt nem tud velünk tartani Szejkére - helyére Szlukovényi Csaba ugrik be a Hedonist Roosters zenekarból. Igen, igen ... olvashattatok már ilyen hírt három éve, az első Székelyföldi Rockmaraton-os fellépésünkkor. Csak akkor Tolót nem engedték el rock'n'roll-kodni kenyéradói és szintén Csabi volt a felmentősereg.

Köszönjük neki ezúton is! :) 




Változás a tagságban

írta Tass | 2007. június. 18. 15 : 58

Szomorú hír - Tibcsy jelezte, hogy szándékában áll elhagyni a zenekart. A nyári fesztiválokon még velünk tart, de az őszi koncertek már valószínűleg nélküle fognak lezajlani. Négy évet húzott le nálunk, kitartott hullámhegyes-völgyes utunkon, négy nagyon jó év volt, ami talán leginkább a Szürkület album által lett kőbe vésve.

 Az okok rendkívül sokrétűek és szerteágazóak - szakmai, civil élet-beli dolgok - döntését bár sajnáljuk, mindannyian tudomásul vesszük és elfogadjuk. Távolabbi tervei szerint lehetséges, hogy visszatér régi bandájába, az Ideas-ba, vagy leteszi a lantot, de mi azért bízunk benne, hogy az előbbi válik valóra, mert zenéje és személye nagyon hiányozna a hazai zenei palettáról!

Ezúton is köszönjük neki ezt a négy évet és sok sikert kívánunk számára a továbbiakhoz!

A jövő szempontjából utódjának keresése már folyamatban van, elég friss ez az egész helyzet, így konkrétumokat még nem tudok írni, de amint megvan az új jelölt, természetesen jelezni fogjuk!




Értesítés nótaszavazásról! :)

írta Tass | 2007. június. 08. 10 : 31

Köszönjük szépen a beérkezett szavazatokat!

 A végeredmény szerint a dobogón:

- Krómszín ég alatt (1 - 54 szavazat)
- Zuhanás (2 - 49 szavazat)
- Ha lesz hajnal (3 - 37 szavazat)

A többiek 33-36 szavazattal futnak kicsivel hátrébb, így megtartjuk mindet :)

Köszönjük a visszajelzéseket! :)




Aktualitások

írta Tass | 2007. június. 04. 11 : 47

Sziasztok!

 Mivel már szaporodtak a kérdések, akkor leírnám, hogy mivel hogyan állunk - kis helyzetkép, mi is történik az Agregator háza táján - már kreativitásügyileg.

 Az idők szavára hallgatva, kicsit megerősítjük külföldi portyáinkat - ennek keretei között tervezzük három Szürkület nóta angol nyelvű feléneklését. Ha ez megvan, akkor elérhetőek lesznek a honlapról - szóval nem titkoljuk el a nagyérdemű elől /max. ha nagyon rossz lesz/ :). Jelen tervek szerint a Szürkület, a Zuhanás és a Ha lesz hajnal lesznek a szerencsés számok, amelyek újra lesznek keresztelve ősi ánglius nyelven, a szövegek továbbra sem fordítások lesznek - hanem követve régi hagyományainkat, új értelmet is kapnak - csak hogy ne legyen annyira unalmas :)

 Új album. A tervek szerint 'Emberség' néven fog futni. Ennek a szónak mindenféle jelentései, jelentésárnyalatai közül nálunk leginkább az az élmény lesz kiragadva, miszerint egyedül kell leélnünk az életet, élményeinket/érzéseinket egyedül éljük meg, segítségünk/társunk persze lehet és jó is ha van, de az alapélményen sokat nem változtat. Szóval végül is az Emberség-> embernek lenni, erről a magányról szól majd. Szövegek még nincsnek, dalok már akadnak - most leginkább Tibcsy és Dávid aktívkodik ezen a téren, ez persze magában hordozza a zenénk újabb, lehelletnyi változását, ami persze mindenképpen egészséges. Bár a végeredmény még messze nem ismert, de mindenképpen maradunk az Agregator - lényegében elég tág - zenei keretei között, szóval szerintem csalódni senki nem fog.

 Vendég-előadók szerepeltetése jelenleg még nincsen tervben, amennyiben valamelyik dalban benne lesz ilyesmire az igény vagy a lehetőség, akkor természetesen ezúttal sem fogunk elzárkózni valami death'n'roll duettől, de ez még a jövő zenéje. :) A lényeg, hogy ősszel tervezünk egy pár hónapos koncert-szünetet, hogy tudjunk mindezzel foglalkozni. Remélhetőleg jövő év elején rögzíteni tudjuk majd a dalokat.

 Még ehhez a kérdéskörhöz tartozik, hogy a borítón már folynak a munkálatok. Ezúttal Plamen Evgeniev Kolev-el dolgozunk együtt, ő egy bolgár grafikus, akivel még tavaly vettük fel a kapcsolatot. Természetesen más lesz a kiadvány külseje, a témához mérten sötétebb lesz, mint az eddigiek, addig meg kiírjuk magunkból a feszültséget, meg a rengeteg rosszat, meg az Agregator erősebb, mint valaha, meg éljen az igaz trúság, meg  ... tudjátok Ti jól :)

...és persze továbbra is köszönünk mindenkinek mindent! :)

Üdv,

 Tass




Undead 2007 Fesztivál hírek

írta Tass | 2007. május. 25. 11 : 38

Sziasztok!

 Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy technikai nehézségek miatt az Undead 2007 Fesztivál két naposról egy naposra szűkült.
 
 A rendezvény végleges paraméterei a következők:

UNDEAD 2007 FESZTIVÁL

2007. június 1. (péntek) - 16.00 óra
Budapest, Vörös-Kék Yuk
III. ker. Fényes Adolf utca 28.

A termekben felváltva megy a program, így a zenekarok között nem lesz majd átfedés, senki sem marad le semmiről :)


Fellépők:

Vörös Yuk

16.00 Sollen
17.10 Stigma (cz)
18.15 Cenobite
19.25 Agregator
20.35 Bornholm
21.55 Rasta-rus.
23.55 Christian Epidemic
01.15 Frost
02.25 Moonfog (sk)

Kék Yuk

16.35 My First Knife
17.45 Embers
18.50 Malediction
20.00 Dying Wish
21.10 Tesstimony
22.40 BEHEMOTH (pl)
00.40 Sin of Kain
01.50 Vale of Tears

Belépő: 2800 Ft

Mindenkit várunk!

Üdvözlettel,
 
 Tass




Hétvégi aktualitások

írta Tass | 2007. május. 14. 16 : 15

Sziasztok!

 A hétvége viszonylag eseménydúsra sikeredett - idővel valszeg folytatom a naplót is, csak az utóbbi időben nem nagyon akadt idő az írásbeli visszaemlékezésekre :)

- Jó hangulatban telt a szombati Puskinos buli, jópáran maradtak a késői időpont ellenére és hatalmas zúzás közepette léptük át az éjfélt :) Köszi mindenkinek, aki ott volt és köszönet Németh Attilának a meghívásért! 

- Pöpi lenyomta a Hedonist Roosters bulit a Puskinban. A jó hír, hogy a keze még egyben van, rossz meg most nincsen :)

- Az a megtiszteltetés ért, hogy Casket Istivel és a Catharral egyetemben pár sor erejéig helyet kaptam az új Tesstimony album egy nótájában - mindegyikünk külön-külön dalban szerepel - ángliusul beszélős, kurszifájos részem van - érdekes élmény volt, mindenesetre megnyugodtam, hogy más sem mindig komplett a stúdiófelvételek alatt :) Köszi a srácoknak a lehetőséget és sok sikert az album további munkálataihoz! :)

Mindenkinek minden jót! :)

Tass




Aktualitások

írta Tass | 2007. május. 11. 09 : 17

Sziasztok!

 Némi aktualitás a banda házának tájáról.

-  A szombati (2007.05.12) Puskin-os koncerten az a skizofrén megoldás lesz tető alatt, hogy Pöpi játszik a Hedonist Roosters-ben, de az Agregatorban Dagatt fogja vinni az ütős hangszereket. Nos, barátunkat alig két hete műtötték és arra való hivatkozással, hogy a Hedonistáknál kevés a kezét érő terhelés, azt ledobolja. A setétpataki koncerten a tervek szerint már ő fog játszani, de amennyiben elk...ná a kezét a mostani bulin, akkor kérek mindenkit, rúgja seggbe a nevemben is! :) 

- Van némi kavarodás a nyári koncertjeink kapcsán. A pécsi Rockmaraton körül akad némi zavar - bővebben látható a fesztivál weboldalán - ennek a szele minket is elért. Ennek hatására Pécs helyett adott időpontban Tokaj-Rakamaz vendégeinek és polgárainak nyomjuk majd a rock'n'roll-t. Elnézést mindenkitől, akinek nyári terveit érinti a változás, a helyzet rajtunk kívül álló okok miatt alakult így.

- Mindemellett a nyári koncert-tervek még alakulóban, szó van pár olyan buliról, ami még nincs a honlapon - gondolom május végére nagyjából fixálódik minden - szóval addig is érdemes be-benézni az oldalra.

  Mindenkinek kellemes tavaszt! :)

Tass




A félkarú rabló

írta Tass | 2007. április. 27. 10 : 14

Pöpit a tegnapi nap folyamán megműtötték, kiszedték a vasakat belől - édesapja le is csapott az alkatrészekre /Jó lesz hústűnek!/. Már fél három körül otthon volt, nincs fásli se, csak tapasz :) Szóval a lényeg, hogy jól van - e sorok írásakor épp Füsti barátunknál leledzik, együtt rehabilitálódnak :)

De addig is érdekességképpen feltettük Marianna képeit Pöpi februári születésnapi bulijáról! :) Az eseményről annyit kell tudni, hogy meglepetés buli lett, ahol mi is nyomtunk öt dalt a kollégának - a klasszikus Boldog születésnapot-ot, két régi Pöpi-Tibcsy dalt /Bedeszkázott ablakok, Hidd és megtalálod (v vmi ilyesmi :) )/ valamint két rocknroll nótát /Sex Action: Vörös a szád, Sing-Sing: Halál a májra/. Az est tartalmas volt, a végén sok tánccal és hajnali buszozással :) A dátum 2007.02.03 - így lehet meglelni a képgalériában - ja és aznap este Pöpi Birthday Band néven szerepeltünk :)




Pöpi és a vasésacél :)

írta Tass | 2007. április. 03. 11 : 50

Sziasztok!

 Mivel a nemzetgazdaság dübörgéséhez szükség van a nyersanyagokra, ezért Pöpiből április 26-án tudományos eszközökkel kivonják a nemrégiben telepített fémeket. Az ezt követő egy hónap folyamán várhatóan ismét Racs Attila helyettesíti majd a doboknál, ezidő alatt újra valódi trasherek leszünk /adott felállás háromötöde így vagy úgy játszott a Sable zenekarban :)/ - köszönjük Neki a segítséget és kérlek Titeket ne Petizzétek/Pöpizzétek nagyon, mert arra nem hallgat :)

Üdvözlettel,

 Tass




Oroszok a spájzban!

írta Tass | 2007. március. 14. 14 : 32

Sziasztok!

 Akik régebben járnak ide az oldalra, azok emlékezhetnek rá, hogy valamikor régen szó volt arról, hogy a messzi Oroszországban megjelenik majd Túlontúl címmel az első két kiadványunk CD változata. Nos, ami késik nem múlik, a történet két-három évét most siker koronázta és megérkezett postán az első adag Túlontúl CD + némi megkésett promóciós cucc (jelenleg a 2006-os orosz nyelvű kártyanaptár a sláger :) ).

 Szóval, akit érdekel egy önálló, hivatalosan csak az orosz nyelvterületen megjelent Túlontúl CD, az dobjon egy e-mailt az info@agregator.hu címre és megoldjuk a hozzájutást! :) Mivel gyakorlatilag ugyanez a hanganyag jelent meg a Szürkület album bonus korongján, ezért leginkább a gyűjtőknek ajánljuk  :)

Üdv,

 Tass




Rock \'n\' Roland

írta Tass | 2007. március. 13. 11 : 11

Sziasztok!

 Aktuális érdekesség. Roland szombaton (03.17) beugrik a Twin Six zenekarba helyettesítőként (Kerekes Lacika épp máshol lesz egy másik bandájával) - szóval, aki valódi rock'n'roll körülmények között szeretné látni, fellelheti őt a színpadon Tatabányán, a Városi Sportcsarnokban /Rock & Blues Legendák fesztivál/ 16.00-kor ők nyitják a bulit. Bővebb info az eseményről a www.pallaiprodukcio.hu vagy a www.twinsix.hu oldalakon. :)

Üdv,

  Tass 




Jelölve

írta Tass | 2007. február. 23. 11 : 34

Sziasztok!

A napokban némi szakmai elismerés ért minket és jelölve lettünk a hazai internetes rockzenei portálok által kiosztott Hungarian Metal Awards díjra a következő kategóriákban:

Legjobb album

Legjobb lemezborító

Legjobb koncertbanda

Igazándiból már a jelöltség is egyfajta elismerés, úgyhogy ezúton is köszönjük azon szakmabelieknek, akik gondoltak ránk!

További részletek: Hungarian Metal Awards

Üdv,

Tass




Pöpi ismét a vártán

írta Tass | 2007. február. 01. 14 : 45

Sziasztok!

 Szóval Pöpi most vasárnaptól ismét a doboknál. Február folyamán folytonos készülődés lesz a márciustól folytatódó koncertsorozatra. Még van pár drót benne, amiket idővel kivesznek - április körül - akkor lehet, hogy lesz majd még pár helyettesítés, de a lényeg, hogy  a kolléga gyógyulófélben van.

 Ezúton is nagyon szépen köszönjük Racs 'Dagatt' Attilának a segítséget, hogy a két másik bandája mellett kisegített minket az őszi-téli bulik során. Sok sikert kívánunk számára a továbbiakhoz!

 A honlap - Körtének hála - új funkciókkal bővült illetve némi alaptechnológiai váltás következett be, ami kifelé ugyan nem túl látványos, de igyekszünk lépést tartani a kor lehetőségeivel. Hamarosan indul a 'Saját szavakkal' rész, ahol mi is elmondjuk, illetve Ti is elmondhatjátok/leírhatjátok a dalokkal kapcsolatos élményeiteket, értelmezéseiteket illetve bármit, ami épp jól esik :)

 Köszönjük mindenki támogatását és hát találkozzunk minél többször 2007 során!

Üdvözlettel,

 Tass




Hírlevél

írta Tass | 2006. január. 18. 09 : 44

Sziasztok!

Elérkezett az id? az idei els? hírlevélre, igyekszem vázolni, hogy nagyjából mi várható a zenekar körül a közeljöv?ben.

El?ször is a kiadványok:

Némi változás állt be az új, Szürkület cím? album felvételének ügyében - a korábbi feburári id?pont csúszik egy hónappal, így március elején megyünk az Audioplanet stúdióba és vesszük fel a dalokat. A kiadvány hét új dalt fog tartalmazni - Horizont, Krómszín ég alatt, Soha már, Les gueules cassées - három címe és szövege még alakul, de a napokban véglegesítésre fognak kerülni - valamint az Útfélen demo két nótáját. A tervek között szerepel egy újabb hörgés duett, ezúttal Rieckmann Tadeusz lesz a vendégm?vész és a Les gueules cassées cím? dalban fog szerepelni - mivel pedig továbbra sem törünk francia nyelvi babérokra a dal szövege amúgy magyar - majd a pontos kapcsolat, meg ilyesmi ki lesz fejtve, mikor minden a helyére kerül. Ha minden jól megy, akkor a CD majd multimédiás megoldással jön ki és tartalmazni fogja az elmúlt id?k klipjeit, meg minden mást, ami elfér a rendelkezésre álló helyen.

A Túlontúl és a Puszta lét cím? régebbi kazettáink CD-n való újrakiadása a Szürkület megjelenésével lesz egyid?ben, hogy ez pontosan mikor realizálódik, nagyban függ attól, hogy miként haladunk majd a stúdiómunkákkal.

A közelebbi koncertterveink kicsit összekavarodtak, mert eddig mindent márciustól vállaltunk, hogy üresen tartsuk a februárt, most viszont egy hónappal tolódtak a dolgok. Szóval most err?l sok mindent nem tudok mondani, mert újra meg kell fejtenünk az egészet, de, ami biztos:

- 2005.01.27 - Tatabánya, Gladiátor klub - Killing Art
- 2005.02.03 - Budapest, Marco Polo - Gomora, Killing Art
- 2005.02.25 - Tatabánya, Puskin M?vház - Amphoteros, Hangszóró, Infection, Neurasthenia, Raiden, X-Kharon, Killing Art, CasketGarden
- 2005.03.03 - Miskolc, Ifiház - Kalapács, Why

Mordex kolléga nagyon jól halad az új web-designnal, hogy a cserére mikor kerül sor, egyel?re a jöv? zenéje, de egyel?re az áprilisi hónapot célozzuk meg vele.

Végezetül pedig minden jót mindenkinek 2006-ra!

Üdvözlettel,
Tass



Világjáró Dávid

írta Tass | 2006. február. 13. 11 : 16

Mint minden rendes munkanélküli, Dávid is aktív európa-turnéba kezdett - ezen a héten sógoréknál melózik, utána pedig lesz egy hét hetes projektje Nagyváradon. Ez sajnos azzal jár, hogy az erre az id?re esedékes bulik némileg veszélyeztetve vannak - illetve a dunaújvárosi koncertet sajnos le kellett mondanunk.

A kolléga roppant mód igyekszik megoldani, hogy a kérdéses hétvégéken itthon legyen, és eme kavarodás miatt persze nem tudunk rá neheztelni, hiszen hegyekben fogja hazahordani az áfonyás-italt :)



Ahogyan az olaszok látják

írta Tass | 2006. április. 06. 08 : 24

Ismét nemzetköziek lettünk. :) Egy olasz video-klip oldalon elérhet?vé vált a 'Gyökerek nélkül'. Külön érdekesség a hírlevelükben kiküldött leírás:

"Agregator - "Gyökerek nélkül"
A videoclip of the Hungarian epic metal band "Agregator". Love can deeply hurt you!

Review
Who said that Hungarian couples are open, free, broadminded? This band, Agregator, don't see it that way! A dark sound and atmosphere distinguish this very well performed song. You better watch this video in a sunny day, especially if you are of a jealous kind!

Watch it now!!
http://www.digichannel.net/music/metal/agregator/index.asp
"Az olaszul is ért? ínyenceknek pedig:

"- Music Agregator - "Gyökerek nélkül"
Un videoclip dalla epic metal band ungherese "Agregator". L'amore pu? far molto male!

Review
Chi ha detto che le coppie ungheresi sono di aperte vedute, libere? Questa band, gli Agregator, non la pensa cos?! Un sound e un'atmosfera dark per questa canzone molto ben suonata.
? da vedersi in una bella giornata di sole, specialmente se siete tipi gelosi!

Guarda adesso!
http://www.digichannel.net/music/metal/agregator/index.asp
"



Perishing Mankind elmarad

írta Tass | 2006. április. 20. 22 : 42

Sziasztok!

Most kaptam a hírt. Gernot, a Perishing Mankind gitárosa jelezte, hogy a dobosuk (Beate) hátproblémái miatt lemondani kényszerülnek a holnapi Molothow-os koncertjüket. Gernot a hazai érdekl?d?k elnézését kéri a kialakult helyzet miatt és reményét fejezte ki, hogy mihamarabb pótolni tudják majd a koncertet. Beate-nek ezúton kívánunk mi is miel?bbi gyógyulást!
Sajnos a rövid határid? miatt már nem tudunk beugró zenekart leszervezni, így a további három banda - beleértve mi is - hosszabb programmal készül az estére.
Megértéseteket ezúton is köszönjük!

Üdvözlettel,
Tass



Album hírek és a dunaújvárosi koncert lemondása

írta Tass | 2006. április. 23. 20 : 31

Mostanság némi csend lengte körül a Szürklet album munkálatait, ez történt egyrészt a stúdió terheltsége miatt, másrészt, e csúszás miatt a kiadóval történ? egyeztetés is elnapolás áldozatául esett.

A hétvégén kicsit felgyorsultak a dolgok és megkaptuk a tervezett id?pontokat. Szóval, az album megjelenése május 15-re lett kit?zve. Ez jóval kedvez?bb id?pont, mint amire eredetileg számítottunk. A másik jó hír, hogy a kiadó lehet?séget biztosított arra, hogy egyfajta CD mellékletként a Szürklet album mellé kerülhessenek az els? két kiadvány (Puszta lét/Túlontúl) dalai.

A kiadás közeli id?pontjának sajnos kellemetlen következménye is adódott. A hanganyag leadási határideje jöv? péntekre lett kit?zve. Mivel a keverési munkálatok csak szerdán kezd?dnek, így várhatóan nem lesz tartható - illetve a hétvége is ennek lesz szentelve - így sajnos le kellett mondanunk a dunaújvárosi szereplést. Ezúton kérünk elnézést azoktól, akik már várták az eseményt, igyekszünk ?sszel pótolni. A Killing Art koncert természetesen meg lesz tartve, helyünkre a nagyszombati Dysanchely érkezik, mindenkinek jó szórakozást a bulihoz!



Közeleg a Szürkület

írta Tass | 2006. május. 03. 10 : 32

A stúdiónaplóval felhagytam, mert elég hézagos lett volna az elmúlt másfél hónapra nézve. :)

Ami viszont lényeges: most már ténylegesen megtörtént az összes felvétel - Rieckmann Tadeusz vendégéneklése csúszott idáig /nem rajta múlt, els?sorban a stúdió foglaltsága volt mérvadó/. Viszont mindemellett már elkezd?dtek a keverési munkálatok. Most már ott tartunk, hogy ma (05.03) megyek el a stúdióba az el?kevert dalokért és valamikor a hét második felében nekilátunk a tényleges véglegesítésnek.

Posta Jani is lassacskán véglegesíti a - most már megduplázott - borítót. Szerintem ? is meglesz a héten.

A legutóbbi tervek szerint a kiadvány május hónap folyamán jelenik majd meg, ami több szempontból is örömteli lesz, hiszen mindig kellemes élmény kézbe venni a tucatnyi ember több hónapos, közös munkáját magába olvasztó CDt - amely remélhet?leg elnyeri majd a tetszéseteket, hiszen létének ez a legf?bb célja. Másrészt a Szürkület dalai mellett ott lesznek a zenekar els? nótái, amelyek így, kazetta-porhüvelyüket hátra hagyva kicsit új életre kelnek majd - meg is érdemlik, hiszen rengeteg élmény kapcsolódik már hozzájuk.




Örömhír

írta Tass | 2006. május. 08. 09 : 56

Örömmel jelentem be, hogy ma hajnalban 2.15 perckor 9 dallal és 39.47 perc hosszúsággal megszületett Agregator Szürkület. A jelen lév?k (Jaya, Liviczki Tamás, Roland, Dávid, Pöpi és jómagam - illetve Tibcsy telefonon tegnap nyolc körül) - jól vannak, a jövevény súlyos és sokszorosításra vár :))



Album alakulás - multimédia

írta Tass | 2006. május. 12. 12 : 16

Pár újabb aktualitás az album kapcsán.
Sánta Balázs barátunknak hála elkészült a két utolsó klip (Gyökerek nélkül, A Válság dicsérete) valamint a Gyökerek nélkül werkfilmjének MPEG változata és a mai napon sikerült rápréselni ?ket a Szürkület CD szabadon maradt helyeire. Már régebben is terveztük, hogy egyfajta multimédia mellékletként közzétesszük ?ket, de az utolsó pillanatig bizonytalan volt a végkifejlet - így aztán a borítón sincs sok szó vesztegetve err?l, mivel a fordított helyzet (ki van írva, de nem kerül rá) valamivel kellemetlenebb lett volna.

Még a hétvégén min?ségellen?rizzük a master CD-t - nincs-e valami technikai probléma rajta - hétf?n pedig megy is a gyártás helyszínére. Amint kiderül valami a megjelenés id?pontjáról, természetesen azon nyomban közzé tesszük. :)



HungaroConnections pályázat

írta Tass | 2006. augusztus. 25. 11 : 28

Sziasztok!

Kb. ezer éve nem lett itt új hír kitéve, így aztán használni kellene ezt a funkciót is. :)

Szóval az újdonság, hogy még július folyamán a Peron Music Alapítvány és a ZeneUdvar Egyesület támogatása mellett indultunk a Magyar Zenei Exportiroda által kiírt HungaroConnections 2006/II. pályázaton. Ez dióhéjban arról szól, hogy anyagilag támogatják egy hazai zenekar külföldi koncertjét, mégpedig úgy hogy állják a költségek egy részét, amikor mi megyünk vendégségbe külországba illetve, amikor mi hívjuk vissza a partner-zenekart egy hazai rendezvényre.

De a lényeg az, hogy a pályázatunkat elfogadták és a jelenlegi tervek szerint fellépünk december folyamán a székelyudvarhelyi Rock Karácsony-on, míg a Knife nev? zenekart vendégül látjuk az évzáró TAZ-Mánia fesztiválon Tatabányán.

Ezúton is köszönjük minden érintett támogatását!
Üdvözlettel,
Tass



...Dmitrij Lénáról mesél :)

írta Tass | 2006. szeptember. 21. 15 : 19

Ismét nemzetköziek lettünk :)

Bár még mindig nem vagyunk benne egészen biztosak, hogy most akkor megjelent a Túlontúl oroszföldön vagy sem, de id?nként találok a weben olyan info-töredékeket, amely azt bizonyítja, hogy hogy jelen vagyunk a távoli sztyeppéken :)

A lényeg, hogy leltem egy kritikát egy orosz webzinben a Túlontúl CD-r?l, sajnos az orosztudásom eléggé megkopott az utóbbi id?ben, ezért nem is fordítanám le, de az ínyencek megtalálhatják ITT!

Jó szórakozást! :)
Tass



ABC Tehetségkutató

írta Tass | 2006. október. 09. 12 : 17



Bejutottunk az ABC Tehetségkutatóra, ami annyiban érdekes, hogy eddig még nem játszottunk az A38 hajón. Szóval, aki meg szeretné osztani velünk az élményt, hogy min?ségi/hangulatos körülmények mellett hallhassa vissza él?ben a nótákat - azt nagy szeretettel várjuk! Annál is inkább, mert ugye van egy továbbjutásos/értékel?s oldala is az estének - amelyben kiemelt szerepe van a közönség véleményének - így kérjük mindenki támogatását, aki erre tudná szánni a november 26-i vasárnapját!

A buli 17.00-kor kezd?dik, 10 zenekar lesz, olyan 21.00-kor van vége az utolsó show-nak. A jegyár a helyszínen 1200 Ft, t?lünk beszerezhet? lesz 800 Ft-os áron /Budapesten és Tatabányán kérésre ki is szállítjuk :)/.

Amint megvan az aznap fellép? zenekarok listája, jelezni fogom (hírlevél, stb.) - tényleg nagyon hálásak lennénk a támogatásotokért - ígérem id?vel lesörözzük! :)



Pöpi és törött könyök :(

írta Tass | 2006. október. 09. 13 : 16

Friss/rossz hír - Pöpi most jelezte, hogy szerencsésen eltörte a könyökét, így december végéig remény sincs, hogy dobolni fog. Az elkövetkez? két hónap bulijait így sajnos lemondani kényszerülünk, illetve keressük a lehet?séget, hogy egy-egy koncertet valamelyik beugró rock'n'roll-er kolléga esetleg ledobolja. Ha lesz valami aktualitás, mindenképpen jelezni fogom!



Pöpi helyett Pimpi

írta Tass | 2006. október. 11. 09 : 31

Az ABC Tehetségkutatón Pintér 'Pimpi' Tamás ugrik majd be Pöpi helyére a Twin Six-b?l - ez a tény több, mint garancia a várható feelingre és rock'n'roll-fokra :)

A bulin természetesen Pöpi is ott lesz és mindenki dedikálhatja majd a gipszét illetve belevésheti jókívánságait! :)



Pöpi helyett Dagatt

írta Tass | 2006. október. 13. 11 : 42

Sziasztok!

Újabb aktualitás, egyel?re úgy t?nik, hogy decembert?l felgyógyulásáig Pöpit Racs 'Dagatt' Attila helyettesíti a Killing Art zenekarból. Ezúton is köszönjük Dagattnak a segítséget! :)
Tass



Új pólóminta: Eredend?en B?NÖS!

írta Tass | 2006. október. 26. 11 : 50

Mivel a hivatalos Szürkület póló továbbra is csúszik - a jóég tudja még meddig, eléggé patthelyzet van ezügyben - szóval addig is igyekszünk hiánypótolni egy új, kissé underground mintával.

Elég sokat rágódtam, hogy mi lehetne, ami más, mint a "Puszta lét"-design, valamint eltér a "Szürkület" jövend?beli jellegét?l - mindenképpen valami emblematikus dolog kellett, s egyb?l a "Harag napja" pecsét alaptémája ugrott be, hiszen a szövegekben amúgy is el?bukkan itt-ott az ember b?nökhöz való viszonya. Ezt a gondolatot fogja továbbvinni az új, "Eredend?en B?NÖS!"-minta, így a megbélyegzettséget most már nem csak augusztus végén lehet majd átélni. :)

Amint elkészülnek az új pólók, jelezni fogom és persze képek is lesznek róluk, addig is "b?nösök, tartsunk össze!" :)



Jövevény

írta Tass | 2006. november. 09. 18 : 45

Sziasztok!

Megszületett immár az ötödik Agregator-baba :)

Ezúttal Vilma és Luigi gyermeke jött világra, Emese - mindenki jól van, illetve az apuka gondolom átkozottul másnapos vagy még mindig....
Ezúton is sok szerencsét és sikert kívánunk nekik az elkövetkez?khöz! :)
A Zenekar



Egy dobos mind fölött :)

írta Tass | 2006. november. 13. 09 : 31

Sziasztok!

Egyeztetési, id?beli és rock'n'roll zsúfoltsági helyzetekb?l kifolyólag az A38-on is Dagatt fogja nyomni velünk - így aznap is teljesen metal leszünk :) Pimpinek köszönjük a támogatást és hát sajnálom, hogy nem jött össze a közös produkció - mindenesetre, aki kíváncsi, hogy mi is az a rockzene, ki ne hagyja a pénteki Glados/Roxxy-s Twin Six koncertet Tatabányán /pláne, hogy éppen Tamás-napra esik :)/!

Üdvözlettel,
Tass



A székelyudvarhelyi koncert elmarad

írta Tass | 2006. december. 03. 11 : 05

Sziasztok!

Sajnos az udvarhelyi koncert elmarad - a kérdéses id?pontra nem sikerült biztosíttatni a helyszínt, az alternatív id?pontok viszont az ünnepek közelsége miatt számunkra nem voltak vállalhatóak. Remélhet?leg mihamarabb sikerül majd pótolnunk a koncertet!

Üdvözlettel,
Tass



Esetleg Sepsiszentgyörgy?

írta Tass | 2006. december. 04. 15 : 19

Sziasztok!

Folyamatban van a sepsiszentgyörgyi Rock Karácsony rendezvényen való részvétel tet? alá hozatala. A rendezvény tervezett id?pontja december 16. - remélhet?leg sikerül a megoldás. Szóval szorítást kérünk! :)

Üdv,
Tass



Ha már lúd, legyen kövér!

írta Tass | 2006. december. 05. 15 : 12

Sziasztok!

Ezer bocsánat minden érintett?l, de a Roxxy/Gladiátor tulaj lemondta a 12.08-i bulit /a jóég tudja miért, talán a másnapi Pallai show, vagy a gyásznap, vagy a jóégtudja miért :(/. Szóval a koncert tolódik, még nem tudom pontosan milyen dátumra, de igyekszünk mihamarabb pótolni a kiesett bulit.

...öröm az ürömben, hogy így akkor vállalni tudjuk PINO felkérését, így Tatabánya helyett irány Szombathely, Végállomás klub :)

..."lapzárta" után jött a hír, hogy Pöpi sikeresen átvitte a 12.22-i dátumot, szóval két hetet csúszik a buli, bocs mindenkit?l, hogy így alakult...

Üdv,
Tass



Ha már lúd, legyen kövér!

írta Tass | 2006. december. 05. 15 : 12

Sziasztok!

 Ezer bocsánat minden érintett?l, de a Roxxy/Gladiátor tulaj lemondta a 12.08-i bulit /a jóég tudja miért, talán a másnapi Pallai show, vagy a gyásznap, vagy a jóégtudja miért :(/. Szóval a koncert tolódik, még nem tudom pontosan milyen dátumra, de igyekszünk mihamarabb pótolni a kiesett bulit.

 ...öröm az ürömben, hogy így akkor vállalni tudjuk PINO felkérését, így Tatabánya helyett irány Szombathely, Végállomás klub :)

..."lapzárta" után jött a hír, hogy Pöpi sikeresen átvitte a 12.22-i dátumot, szóval két hetet csúszik a buli, bocs mindenkit?l, hogy így alakult...

Üdv,

  Tass

2006.12.07.10.12.24



Erdély - Sepsiszentgyörgy

írta Tass | 2006. december. 07. 10 : 15

Sziasztok!

 Akkor úgy t?nik, most már biztos, hogy jöv? szombaton Erdélyben játszunk! :)

A helyszín Sepsiszentgyörgy, ahogy lesz b?vebb információ a buliról, kiírom a koncertek menüpontba.

Köszönünk mindent mindenkinek! :)

Üdv,

 Tass

 




[ archivum: összes 2006 2007 2008 ]

Koncertek

2010.szeptember.24. Tatabánya
2010.november.05. Révkomárom

Frissítés

2010.08.16. Fekete Zaj fotók by L. Dávid

BűnTv

Éjfél Felé (a stúdióban)

Twitter

Facebook

Hírek

Új képek
2010. augusztus. 08.

Felkerültek az erdélyi, a pécsi, illetve a szigetszentmiklósi koncert képek!
Lehet csemegézni! :)

..... [tovább]

Napló

2010. április 2. - Győr, Red Rocket Music Club

 Kicsit macerásan indult az este - a bérelt kocsi csúszott egy órát, így aztán minden csúszott egy órát. Levonatoztam Tbányára és épp akadt időm arra, hogy ex-kollégista/ingázó/rocknroller módján ..... [tovább]

Üzenetküldő

Neved:
E-mail:
Üzenet:

Plakátok:

    

Véletlenkép a galériából:

6243 / 5861